bár a felületes szemlélőnek az lehetett a benyomása, hogy első napjaimat főleg piálással és fetrengéssel töltöttem, de ma körülnéztem, és azt láttam, hogy egész helyre kis egzisztenciát rittyentettem magam köré csütörtök óta, 3 munkanap alatt, mintegy mellékesen: beiratkoztam az egyetemre, van fényképes diákbérletem, portugál sim-kártyám, és szereztem lakást is.
közben meg persze óceánpart, diszkó, piac, étterem, utcán grillezés - tehát az egyszerű lisszaboni hétköznapok.
és minden nap itt ébredni fel.
2009. szeptember 28., hétfő
2009. szeptember 26., szombat
átmeneti lakás no. 1457387
most az történt, hogy rózsaszín volt az ég, aztán világoskék lett, most meg fekete. na.
hogy mennyire gyönyörű helyen lakok, azt csak képekkel tudnám megsejtetni, de az áttöltő kábelt persze otthonhagytam...
röviden: Clara szobájában lakok egy hétig (quem é um anjo, quem salvou a minha vida), a belváros kellős közepén - ha kilépek a körpárkányra cigizni, már az is városnézés. hogy mást ne mondjak, az ágyamból látni a Tejot.
van ugye a Lisszaboni történet című Wenders-giccsben az a rész, amikor hangokat vesznek fel, a város hangjait. Kicsit így érzem magam, villamos csönget, autók dudálnak, árusok kiabálnak, galambok basznak - szóval más vélhetőleg megőrülne ennyi zajtól, de nekem alvásproblémáim nincsenek, úgyhogy boldogan járom a várost a szobámban.
holnap pedig megnézek két lakást, egyik ígéretesebb, mint a másik.

2009. szeptember 22., kedd
berlin summary - another words for happiness 3.
graffiti
nem vagyok nagy fan, de ezek levettek a lábamról. a fotókon sajnos ferdén.
Collegium Hungaricum
magyar kultúra háza, voltunk ott beszélgetni kicsit. az épület beszarás, az emberek lazák és kedvesek, kaptunk finom kávét, volt meglepetésvendég - mi kell még?
denkmal
az emlékmű a legunalmasabb műfaj, gondolom ebben egyetértünk - de a legkreatívabb dolgokat itt láttam. nem állok le elemezni, de mindegyiken lenne mit. le a kalappal. (közben azon kacarásztunk, hogyan csinálná meg ezeket a témákat melocco miklós. túl azon, hogy nyilván meg sem csinálná.)
és még egy csomó minden lenne: a parkok, a buszok, az eszement építészet, a hülye folyó, amelyik mindenhol ott van, a kocsma a vizen és a víz mellett - berlin rulez. Aber tschüss!
dénes ma elment, matyi alszik, én még próbálom összekapni a dolgaim. van azért egy kis nyugtalanság. mindenestre holnap megyek: tehát végül/végre lisszabon. blog szünetel, én szállást keresek, és portugálul hebegek.

berlin summary - another words for happiness 2.
museum
I like art and art likes me, ezzel a ferdített Beuys-idézettel bújtuk a múzeumokat boldogan. ha valaki errejárna: a Hamburger Bahnhof nagyon jó (nem utolsósorban Beuys miatt), sok blöff és sok zsír kortárs cucc, a DDR-múzeum viszont kamu, bár vannak vicces részei. a Pergamonba (vagy ahogy mi hívtuk: a pentagonba) meg úgyis mindenki elmegy, nagyon helyesen.

berlin summary - another words for happiness 1.
curry-express, milly's, nordsee
teljesen belefeledkeztünk ebbe a junkfood paradise-ba, ami berlin. gyorsétkezdék mindenfelé, mindenfélék. a milly's sütijeitől bármely mestercukrász sírva tépné össze a diplomáját, a nordsee-ben éttermi szintű haltálakkal traktálnak, de igazi szerelmem a currys kecsöpben úszó bratwurstot sültkrumplival mérő vályú, a currywurstos. és még mennyi kaland várt volna...

buli
valami nagy parti van az akadémián: vagy száz ember hesszelget a kertben és a galériában, üvölt a zene, faszányos kis házibulizenekar - mondjuk zajonghatnak nyugodtan, az egyetlen szomszédunk angela merkel.
(amúgy az óra folyamatosan hülyeségeket ír ki. ezt pl. este 11kor írom)

2009. szeptember 20., vasárnap
ecseri updated
a mauermarkt egyszerre egy óriási bolhapiac, trendi divathely és heti rendszerességű fesztivál vasárnap reggeltől délutánig. tök jó félamatőr együttesek játszanak tök jó hangosítással, a családok piknikeznek, fiatalok bandáznak, megy az alku és úgy tíz féle kajáldában a zabálás. persze, nekem találták ki, világos.
emanci
itt a férfivécékben is van pelenkázó. itt akarnék élni, ha nem liszabonban akarnék élni. (meg madridban, bergamóban, pécsett stb.)
2009. szeptember 18., péntek
terror a folyosón
Este túlestünk a Baader Meinhof csoport című, abszolút nézhető, de azért szépen elcseszett filmen a RAF terroristáiról. Akkor szartunk be, amikor leesett, hogy a durva túszejtési jelenetet konkrétan a mi folyosónkon forgatták.
Az apartmanunkat hálisten megkímélték a terrorsiták, nem győzök betelni vele. Képek itt.

berlin baby
1957-ben prezentálták Berlinben az Interbau projektet, röviden: ráeresztettek félszáz építészt egy viszonylag kis területre a város közepén, hogy építsenek, amit akarnak. Na, most ennek a közepén lakok, eléggé élvezem. Matyi kapott itt lakást három hónapra, hadd alkosson kedvére. Ebben most Dénessel karöltve akadályozom, de jól viseli. Főzünk, filmezünk, teraszon borozunk stb. Meg persze Denivel túristáskodunk, eddig híres csöcsöket és állati seggeket nézegettünk (értsd: Helmut Newton-kiállítás és állatkert).
Amúgy az előbb linkelt helyre teszek majd fel fotókat, talán többször is, mint ide szöveget. Vettem egy gépet, és használom is, ami meglepő, mert az utóbbi kábé két évben csak akkor fotóztam, ha muszáj volt - kifejezetten élveztem, hogy megteszik helyettem mások, én meg nézelődhetek kedvemre. De most visszajapánosodtam.
Ebben a városban minden gyorsétteremben darazsak vannak, és minden közparkban nyulak. Sok. True story. Berlinnek vannak titkai.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)