hamarosan betoppanó kis vendégeim még ide se értek, de már előhozták az otthoni dolgokat.

najó, meg az is, hogy ma reggel az olasz lány mutatott egy "bonito" számot, bizonyos Akosh angol nyelvű szerzeményét, csak úgy, ébredés után, éhgyomorra, amelynek magyar eredetijét ronggyá hallgattuk, magunkat meg ronggyá röhögtük rajta Dénessel a Csengeryben.

úgyhogy végre, közkívánatra felraktam néhányat az utolsó három pesti este képeiből, amikor ugyebár a várost jártam késő estig, búcsozkodtam főállásban, de amikor hazaértem, valahogy mindig betoppant még valaki. lásd itt és itt. szép volt.

Tóni és én

az előbb, miközben a nappaliban járkáltam, megláttam a polcon az Utas és holdvilágot. nem tudom, eddig hogyan nem vettem észre. ez most - tudom, hogy hülyén hangzik, de - elég kísérteties.

képek ugranak be.

a saját kötetem dedikációja. "olvasd el most, aztán tíz év múlva, aztán újra..."

ahogy olvasom - valaminek akkor van vége - a genfből velencébe tartó vonaton.

ahogy másodszor olvasom - valaminek épp a közepén - egy teraszon, tőlem nyugatra csak az óceán, be kéne mennem a szobába, de olvasom, pedig nem tesz jót (minek vittem magammal?).

erről meg egy sosemlátott kép jut eszembe, ahogy 25 évvel ezelőtt egy srác nem tud letenni egy könyvet, pedig az a nyaralás - valaminek az elején vannak - fontos, pedig hát másra kellene figyelnie.

a balaton partján sétálok, és angolul magyarázok - valami nem létező előszobájában - az Utas és holdvilágról, ez a kedvenc könyve, ezért kezd érdekelni, aztán egyre inkább leköt a kék szeme, egyre kevésbé a közösen kiadandó könyv, egészen belefeledkezek, amíg nem jön az a mondat. "A nagyanyám Lisszabonba ment meghalni."

nem tudom, lehet vagy öt magyar könyv a házban, ami nem az enyém. mégis, mennyi az esélye, hogy. na mindegy. majd igyekszem nem olvasni.

(jesszus. pedig nem is jó könyv.)

van abban valami abszurd, amikor azon kapod magad, hogy álmaid városának kellős közepén más városokról álmodozol.

hétköznapi hét

az a megdöbbentő, hogy a múlt héten nem történt semmi különös. olyan volt, mintha itt élnék. azt hiszem, valami ilyesmi lenne, ha nem ilyen ágrólszakadt long-term touristként ámuldéznék állandóan, mint ahogy pedig de.

hétfőn egy otthoni tanárommal ebédelek, órán vagyok, este mozi és séta. kedden egyetem, mozi, és kocsmázás a törzshelyünkön. szerdán csinálok egy interjút, megnézek egy kiállítást, direkt elveszek egy félismeretlen negyedben, nálunk vacsorázik féltucat imigráns. csütörtökön könyvtár és könyvvásárlás, egyedül egy kisvendéglőben, egyetem, este olvasok, borozunk és filmezünk a lakótársakkal. pénteken összefutok a két német lánnyal, beszökünk a közgáz tanszékre, mert szép, utána óra, vacsora és parkban üldögélés b-vel (vigyázat, több b. van!). szombaton kirándulás, kolostorok orrba-szájba, beázik a cipőm, olvasok. vasárnap otthon, a lányok főznekmosnak rám, én szégyellem magam, és megírok két cikket.

meg tudnám ezt szokni.

(ezeket a bejegyzéseket meg egyre inkább magamnak írom, azt hiszem.)

UPDATE: A számos olvasói levélre reagálva a blog szerzője kijelentette: tudatában van, hogy barátai szerető figyelme kíséri lépéseit és bejegyzéseit, és a kérdésekre reagálva leszögezte, hogy a legutóbbi zárójeles megjegyzése nem az olvasatlanság fölött érzett elkeseredettség, hanem egyfajta "írói attitűd-váltás" megfogalmazása volt. MTI - Rövid hírek

bloggerek egymást közt 2.

az, aki olyan szépet és lelkeset írt erről az izéről itt, hogy boldog mosolyt csalt a fáradt pofámra, azt kérdezi a saját blogján: "hogyan lehet egy várossal vitatkozni?" a kérdés jogos. a helyes válaszokat a szerkesztőség levelezési címére várjuk.

where is waldo?

és akkor elugrottam Évorába sült gesztenyét falatozni

jessz, áj hev ö litöl ekszönt

két olasz és két francia beszélget a nappaliban - portugálul. most bejöttem kicsit a szobámba röhögni.

múlt héten kedd estétől szombat reggelig nem léptem át a küszöböt. csak a (hülye) macskával és a (most már két darab) lakótársammal kommunikáltam. egyszer mentem el vásárolni, és az öt perces út a boltig fél óráig tartott a sok szájtátás miatt, lévén hogy alfamában mindenhová ötféleképpen lehet eljutni, és csupa olyan utcán, teren, közön, sikátoron és lépcsőn át sikerült mennem, ami a lakásunk 300 méteres körzetében van, de még soha nem láttam. találtam egy döbbenetes ortodox templomot, vicces graffitiket, egy ígéretes menzahelyet, egy random lugast a házak között stb.

ha még egyszer, még egyetlen egyszer előfordul, hogy eltelik úgy egy nap, hogy nem sétálok alfamában, szúrjatok nyakon egy késsel.

variáció egy témára

ma olvasnom kellett, ez volt a dolgom. délben keltem, megnéztem öt how i met your mother-részt, közben főztem és ettem tonhalas tésztát. mosogattam és mostam. elpakoltam a fürdőgatyámat, szomorúan és reménykedve. felhívott az olasz csaj, hogy holnap költözik. aztán olvastam. b. hozott nekem tobleronét. megittunk egy pohár bort. játszottam a macskával. aztán olvastam. a mozambiki srác felugrott egy teára. írtam pár e-mailt. valamiért egész éjjel zongoradarabokat hallgattunk. közben olvastam. sokat gondoltam egy keszthelyi templomra. fotóztam ki az ablakon. néztem az éjjel focizó srácokat a téren. de főleg olvastam. jó nap volt.

magyar magic, avagy alternatív nagykövetség

tegnap gyakorlatilag két teljes társaságot vacsoráztattunk meg. de ez csak álca volt fondorlatos tervünkhöz, miszerint mindenkit beoltunk a magyar kultúrával.

azt tudtuk, hogy gulyáslevest és szilvásgombócot fogunk főzni, hogy lesz tokaji és pálinka, és azt is sejtettük, hogy meglesz a hatása a bejelentésnek, miszerint a magyar nők minden hazalátogatás után egy köteg fehérrápával térnek vissza, mert az itt nincs.

de arra nem számítottunk (és hát büszkék sem vagyunk rá), hogy mi magunk képesek leszünk 8 órán keresztül Szilvásy Gipsy Bandet és Makámot hallgatni, hogy a háziasszonnyal néptáncolni (?) fogunk, hogy valamikor a hajnal alján, némi kérlelés után felolvasok egy magyar verset portugálul, és hogy még ezek után egy mozambiki, egy brazil és két portugál bújja majd a szótárat, és elkeseredetten próbálja kiejteni, hogy "halálküzdelem" meg hogy "korhelykedik".

Hát igen, boldog kis lakás, avagy "esta é uma casa örvendetes" - ahogy a szótározó Reginaldo fogalmazott.

Lassan valami állami szerv elkezdhetne nekünk fizetni ezért.

és akkor reggel leugrottunk egy kávéra.

szóval legalábbis én kávéztam.